Nyáreleji hangulatok

Kedveseim!

Régen írtam, pedig már hetek óta kavarognak a gondolatok a fejemben….

Február óta a családban is nagyobb szükség volt rám, de nem hanyagoltam a közéletet sem….

Igaz nálunk nem gyűltünk össze, azért tartottuk a kapcsolatot a település jövőjéért aggódó ismerőseimmel!

Január óta csupán egy balatongyöröki képviselőtestületi ülésről hiányoztam, így figyelemmel kísértem a település dolgait kicsit közelebbről!

Aztán mint helyi erre-arra megfordultam a településen…

Úgy éreztem, nem írom meg rögtön, hagyom, ülepedjenek bennem a dolgok! Nem akartam csak a saját szemüvegemen át nézni a világot!

Tovább nem halogathatom….

Honnét kezdjük?!

Nézzük az aktuális városi bunkózást! Polgármesterünk ugyanis egy telefon beszélgetés során pocskondiázta a becei, pap-hegyi nyaraló tulajdonosokat…igaz nem tudta, hogy ki van hangosítva, de ezt az élet intézte…senki sem számított erre a szidalom lavinára, ami akkor kibukott belőle…viszont őszinte volt, az biztos!

Próbálom objektíven nézni, de mindig felháborított ez a gyütt-mentezős hozzáállás!!!

Már a 3. nyilvános alkalom, amikor úgy érzem, helyiként ki kell állnom értük!

Én máshogy szocializálódtam, mint polgármesterünk!

Az apám, nagyapám asztalosként nagyon sok nyaralót építő családnál dolgozott. A háború után épült a “Villa-sor”, így számtalan nyílászárót, ezt-azt kellett készítenie a nagyapámnak, később édesapám is ezt a mesterséget űzte, így tett hasonlóképpen. Valószínűleg a Király család megnyerte a munkáltatók bizalmát, mert ennek okán 10-15 db  nyaraló kulcs csomó lógott nálunk mindig: “Hátha történne valami…!” Ezek az emberek időnként jöttek is hozzánk, beszélgetni, ügyes-bajos dolgaikat intéztetni! Szerettem őket, örültem nekik, színt hoztak az unalmas falusi életbe! Így láttam gyerekként a nyaraló vendégeket is! Jó volt a nyár nyüzsgése-a tél nyugalma! Így érzek most is! Nagyon sok kedves Ismerősöm van, akikkel örülünk egymásnak, ha jön a nyár, és összetalálkozunk! Egyesekkel 10-20 éve, másokkal csak néhány éve, de az öröm ugyanaz, és én ezt szeretném ezután is! Az egymás meglátásának örömét szeretném ezután is megélni, és ezt kívánom Nektek is! Nem szeretnék szégyenkezni, a bántó, sértő megjegyzések miatt, ami őket éri! Nekem fáj!

Nem akarom ismételni magam, de Isten tenyerén élünk Balatongyörökön!

Viselkedjünk ehhez méltóan!

Ne az alapján ítéljünk meg valakit,- egyáltalán ne ítélkezzünk!- hogy mikor került Györökre!

Ehhez nincs jogunk!

Igen, már előttem is mondták: Eljössz Györökre, itt maradsz ÖRÖKRE!

A Balatongyörök története című könyv 148. oldalán kezdődik a ” Vendégfogadás és fürdőkultúra” című fejezet, abból szeretnék idézni:

” Az 1930-as évek elején elkészült Balatongyörök mindmáig legnagyobb üdülője, amely akkor a Belügyminisztérium alá tartozó Számvevőség számára épült. 37 szobájában mintegy 100 vendég pihenhetett. Az itt üdülő, sokszor magas rangú nyaralóvendégeknek sokat köszönhetett Balatongyörök, a falu vezetői nem voltak restek élni a kapcsolati tőke adta lehetőségekkel. Talán ennek is volt köszönhető, hogy a Belügyminisztérium a 217.601/1933. XV. számú rendeletével a község parti részét hivatalosan is üdülőhellyé nyilvánította.”

Csupán annyit fűzök ehhez, a könyv 2000.-ben került kiadásra, akkor még a Hotel Panoráma a bővítés elött volt, és sajnos jelenleg ez említett Kastély Hotel zárva van!

Viszont ami fontos, hogy itt deklarálták a település üdülő jellegét! Azaz a település vezetői a döntéseiket lehetőleg hangolják össze az állandó lakók, a nyaraló tulajdonosok és a vendégek érdekeivel! Különösképpen a vállalkozók érdekeivel, akik nyilvánvalóan a legjobbakat szeretnék a fizető vendégeiknek biztosítani! A  rövidtávú,és hosszútávú fejlesztéseket ezeknek a szempontoknak a figyelembevételével kellene meghozni! Papiron egyébként létezik ez a “Balatongyörök településfejlesztési koncepció” című dokumentum! A Völgyzugoly Műhely Kft. készítette 2018.-ban, de azt nem ígérem, hogy a www.balatongyorok.hu oldalon megtalálható, de minek is lennénk kíváncsiak, hiszen a döntések úgysem ennek szellemében történnek, hiszen a koncepció nem rossz! A honlap viszont hiába kapott díjat, attól még az információk hiányoznak róla! 🙁

Ott leírják, hogy a megkérdezettek egyöntetűen azt nyilatkozták, hogy ezt a kis hangulatos, emberléptékű, hagyományos településképet szeretnék megtartani! A programokban is ezt szeretnék viszont látni! Így szeretnének itt élni!

Az, hogy a Pap-hegy, Bece-hegy már nem gazdasági épületek szórványa, az elmúlt 1980 óta tartó időszak szüleménye! 40 év alatt lett olyan, amilyen! Szerintem még így is SZERETHETŐ!

A legtöbb esetben nem a mai tulajdonos hibája!

A helyiek közül bárkit megkérdezhetünk, megfogják mondani, hogy 200 000 Ft-ért anno mindent meg lehetett csinálni! És sorolják az építésügyi munkatársaik neveit! Tetszettek volna akkor okoskodni! Akkor esetleg mi is kaphattunk volna Hild-díjat! 🙁

De mi most vagyunk itt, most van feladatunk a jelenben!

Fogadjuk el a település ezen adottságait, hozzuk ki abból a legjobbat! Oldjuk meg az így létrejött hiányosságokat! (Utak és közművek problémái)

Tolarencia! Partnerség! Mindent meg lehet beszélni!

Tiszta lappal! DE előtte: Mea culpa! Bocsának kérés (lenne) az alap!

Mára ennyi! Hamarosan még néhány témát muszáj körbe járnunk!

A legközelebbi találkozásig! Bis bald! 🙂

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük