Vendéglátás története Balatongyörökön 1833.-1960.

A vendéglátás története Balatongyörökön

(1833.-1960-as évekig)

Ez az írás csak a 2000-ben kiadott, Balatongyörök múltja és jelene című könyvben megjelent, a témában megtalálható adatok ollózása! Írásmódjukat változatlanul hagytam!

A Balatongyörök múltja és jelene című, 2000.-ben kiadott könyv, Dominkovits Péter: Meszesgyörök története (1600-1900) fejezetében talált adatok szerint. Az első általunk ismert bérlő Neumark Ábrahám diási lakos feleségével együtt, aki a györöki kocsma és mészárszék bérletére szerződött, melyet a Festetics uradalom haszonvétel okán bérbe adott. 1833. Szent György napjától 1836. év Szent György napjáig évi 130 forint kifizetése mellett kötötték le magukat. A szerződés a kocsmáltatást illő áron és igaz mértékkel mérve engedélyezte, kikötve, hogy a bérlő tulajdon bort és pálinkát mérhet. (Az uradalom tehát ekkor már nem ragaszkodott saját borának kiméréséhez.) A mészárszéken egyaránt vághattak apróbb és nagyobb jószágokat, de a húst Zala vármegye árszabása szerint kellett árulniuk. E haszonbérlethez a „Faludi” síkon 2 hold szántó (1200-as nöl-lel), a györöki malom mellett pedig 4 kaszás rét tartozott. Ezektől a bérlőnek külön bért, összesen évi 24 forintot kellett fizetnie. A szerződés szigorúan előírta, a bérleti föld 1/3-ának évenkénti trágyázását, s annak elmulasztása esetén 20 Ft bírságot kötött ki. A bérlőnek külön fizetnie kellett a tűzifáért, de a községi közlegelőn 6 szarvasmarhát és 4 sertést tarthatott. A bérlőkkel a különböző bérlettípusokra az uradalom egységes feltételrendszer mellett kötött szerződéseket, de ezek a feltéltelek idővel módosultak. A 19. század első felében a földesúri tisztség folyamatosan különböző, vagyonbiztosító szankció pontokat írt elő, (így uradalmi szinten 1822-től általánosan előfordul a 14 napos fizetési határidő, 1831-től az ingatlan lekötése), miképpen a 18. század végén bérlethez tartozó ingyenes, a bérlettel járó ingatlanok, (pl. molnár házhoz, kocsma és mészárszékhez járó földek) után is külön díjszabást állapított meg.

Neuman személyében az egyik legmobilabb bérlővel találkozhatunk. Az előző, érvényes szerződésével párhuzamosan 1833. december végén 1834. január 1. és 1836. december 31. közötti időszakra a vonyarci csapszék és húsvágás, továbbá a vashegyi és györöki hegyekben folytatott törkölyégetés bérleti jogait is megszerezte. a kisebb üzlet a vonyarci lehetett: ott a bormérést évi 35 ft-on, a húsvágást pedig 20 ft-on vette meg, míg a törkölyfőzésért 105 ft-ot kellett fizetnie. Ugyanakkor a pálinkaégetés nem akadályozhatta meg a lakosok helyi főzését. Ismert a hegybírók több helybéli lakosoknál végzett kazánösszeírása is. Így 1837-ben 31 kazánbirtokosból 18 égetett szeszt, míg 1840-ben 20 fő főzött pálinkát. Neuman még az előző szerződése lejárati határideje előtt, az 1836. április 24. és 1839. április 24. közötti időszakra, közel 30%-os díjcsökkenés mellett, évi 100 vft-os bérleti díjjal megújjította meszesgyöröki kocsma és mészárszék árendáját. Ekkor már ő és felesége hitelképességük garantálására keszthelyi házukat kötötték le. A bérelt épületek egyike, a meszesgyöröki kocsma egy lakószoba-sütőkemencével ellátott konyha-pince tagolású épület volt a felvett inventárium szerint. Neumark 1837 januárjával egy esztendőre 103 vft-ért a vashegyi, györöki, vonyarci pálinkafőzést bérelte ki. A szerződés külön kikötötte: a bérleti jogviszony ellenére az un. kazánpénz továbbra is a domíniumot illeti. Ugyanakkor az ismert bérlő 1837 tavaszán tartozásai miatt a keszthelyi úriszék elé került. Bár akkor a tárgyaláson nem jelent meg, az úriszék egy korábbi vizsgálat alapján olyan 4 hold földről és 5 kaszás rétről tudott, amelynek bérleti díját nem fizette, így 362 ft és 23 kr-os adóssága keletkezett.

Neuman bérleteivel azonos időben a vitai Polák Mózes feleségével a becehegyi, Festetics uradalmat illető pálinkafőzést bérelte évi 25 ft-os árendában. A hat pontos nyomtatott szerződés kikötötte: a törköly égetésekor sem a vételi elsőbbségi jog, sem pedig a szőlőbirtokosok által fizetett kazánpénz nem illete meg Polákot. Az itt álló épület kifejezetten szerény állapotú, rossz karban lévő volt: szalmával fedett, amelynek falai sárral rakott kőből készültek, tán legtöbbet tölgyfa ajtaja ért a rajta lévő vasalásokkal.

  1. évi választói névjegyzékben szerepel Szlovák Mór kocsmárosként, aki a jövedelme miatt került a választásra jogosultak közé.

Az alábbiak a Káli Csaba: Balatongyörök története (1900-1960) fejezetéből valók:

A fürdőélet a XX. század legelején kezdett kibontakozni, talán a filoxéra vésszel is összefüggésben, hiszen valamiből élni kellett. Az úri vendégek-jobb híján- a parasztházaknál laktak, 40 korona havi bérért szobát és konyhát kaptak.

Nem kimondottan vendéglátás, csupán adalék: 1906-ban épült az első, kifejezetten nyaralás céljára épült villa, mely a Gulden család birtokában volt.

A közlekedésben a falu megközelíthetősége szempontjából előrelépést jelentett a Keszthely-Tapolca között 1903-ban átadott vasútvonal, amely érintette Györököt is.

1907-ben épült az első vendéglő a vasútállomás mögött.

A vendéglátás, a balatoni fürdőkultúra propagálása terén Balatongyörökön 1911-ben következett be fordulat. Ekkor (más források szerint 1914-ben) megalakult az Üsth Gyula tanító kezdeményezésére megalakult a Balatongyöröki Fürdő Egyesület. Száznál is több alapító részjegyet bocsájtottak ki, darabonként 20 korona névértékben. Az egyesület első fontos teendője egy szép, gondozott strand kialakítása volt. Sikerült azt elérni, hogy a vasútállomás közvetlen közelében lévő parti épületet az egyébként rendkívül mogorva Festetics Tasziló herceg átadja erre a célra, aki tulajdonjoga megtartása mellett évi 1 aranykoronának megfelelő összeget kért bérleti díjként. A fürdőegyesület első elnöke természetesen Üsth Gyula lett, majd a 30-as években Jüngling Zoltán plébános vette át a tisztet. Balatongyörökön –villaépítés szándékával-az 1910-es években végezték az első parcellázásokat a part közelében, melynek eredményeként alakult ki a Petőfi utcai „Villlasor”. Kezdetbe csak igen magas jövedelemmel rendelkező, magas beosztású emberek engedhették meg maguknak a nyaraló építését és fenntartását. Így lett Györökön villatulajdonos például Kabina Vilmos tábornok, Zilahy Kiss Jenő, Budapest alpolgármestere, Soós Gyula, a Magyar Királyi Posta egyik igazgatója, később pedig Surgoth Miksa bankigazgató, és Solti László jegybank igazgató. A leendő strand parkosítását Festetics herceg kertésze, Tratlett Károly készítette. A részjegyekből befolyt összeg újabb kabinok építését is lehetővé tette, amelyek egészen a 80-as évek második feléig fennmaradtak.

Hosszas küzdelem után 1932-re elkészült egy kisebb hajómóló, 1938-ban, – igaz, hogy csak a település egyes részében – bevezették a villanyt, amit az 50-es években építettek fokozatosan tovább a külterületek felé. Ugyanekkor, az ötvenes évek végétől vált egyre intenzívebbé a parcellázás – ekkor épített itt villát például Simándy József énekes -, új utcák Móricz Zsigmond, Széchenyi István,- sorát nyitották meg, véget vetve Balatongyörök csendes, családias jellegének. 1960-ban elkészült a község első járdája és az év végén a Becehegyet is elérte a villanyvezeték, amit Pap-hegy követett.

Az 1930-as évek elején elkészült a Belügyminisztérium alá tartozó Számvevőszék üdülője. 37 szobájában mintegy 100 vendég pihenhetett. Az itt üdülő, sokszor magas rangú nyaralóvendégeknek sokat köszönhetett Balatongyörök, a falu vezetői nem voltak restek élni a kapcsolati tőke adta lehetőségekkel. Talán ennek is volt köszönhető, hogy a Belügyminisztérium a 217.601/1933. XV. számú rendeletével a község parti részét hivatalosan is üdülőhellyé nyilvánította.

Az 1930-as évek újabb mérföldkövet jelentettek a helyi turizmusban, hiszen ekkor kezdett megjelenni a mai értelemben vett tömegturizmus. A leggyakrabban a fővárosból érkező vendégek valódi turistához méltóan már nem elégedtek meg a hűs habokban való megmártózással, hanem felkeresték a környező hegyvidéki területeket, bebarangolták az egész környéket. Mivel ezek a vendégek autóbusszal, de leginkább, ahogy akkor nevezték-a „filléres vonattal” érkeztek, a falu vezetői mindent igyekeztek elkövetni annak érdekében, hogy a lejutás zökkenőmentes legyen. Sajnos a vasút vonalvezetése nem volt túl kedvező, mivel amellett, hogy Budapestről nézve a legmesszebb esett, egyfajta holttérnek számított, hiszen akik az északi parton jöttek, azok sokszor csak Tapolcáig, a hajdani Déli Vasúton érkezők pedig legfeljebb Keszthelyig vették a fáradságot. Ezért igényelt különösen nagy leleményt – e hátrányos helyzet kiküszöbölése- a vendégek Györökre utaztatásának megszervezése.  A MÁV 1936-ban, akceptálva a falu elöljáróságának kérvényét, Balatongyörök és Vonyarcvashegy állomások között egy feltételes megállóhelyet létesített Balatonszentmihály elnevezéssel a Szent Mihály domb mellett, de csak a nyári idényre. A községben egyre többen ismerték fel a vendégfogadásban rejlő gazdasági lehetőségeket és foglalkoztak étkeztetéssel, illetve elszállásolással. A harmincas évek közepén az állandó nyaralóvendégek száma 450-500 körül alakult és ugyanennyi volt az átutazók száma is.

A háború előtt, a húszas, harmincas években vendéglősök voltak a faluban: Kurucz István, Remete Imre, Kiglics István, Köszörűs Ádám. Mészáros: Bessenyei Imre, molnár: Lengyel Lajos, vegyeskereskedő: özv. Lipus Pálné, Malek Károly, Németh József.

Az 1950-es években a keszthelyi földműves szövetkezet üzemeltette a helyi boltot, vendéglőt, cukrászdát, eszpresszót, húskimérést. Az ötvenes években a (másik) boltot a Török család működtette, amit később a Koósék vettek át. Ugyanekkor a kocsmáros Baracskai János volt. Az áruellátás hiányosságai és a minőségi kifogások miatt állandó kereszttűzben állt az fmsz. és különösen annak vezetője, Salamon Sándor. A tanács- és vb-tagok állandóan az ő nyakába akarták varrni a közellátási nehézségeket, nem akarván tudomásul venni, vagy felfogni a bajok igazi gyökerét. Az üzlethelységek és vendéglátóipari létesítmények az ötvenes évek közepére teljesen leromlottak. Nem volt megfelelő vevőtér, de raktár sem, nem is beszélve a higiénés viszonyokról. Különösen turista-idényben szaporodtak fel a panaszok a helyiek és a vendégek részéről egyaránt, hiszen nem, vagy alig lehetett kapni sört, süteményt és fagylaltot, de tulajdonképpen valamennyi – küztük alapvető- élelmiszerféleséggel súlyos problémák voltak. A választék és a minőség mellett az árral sem voltak megelégedve a fogyasztók, hiszen egy valamirevaló ebéd 16 Ft-ba került, ami akkoriban nem volt csekélység. Az fmsz szerette volna megvásárolni a régi kultúrházat felvásárlási helynek és raktárnak, de ez nem jött össze, mivel főhatóságuk ehhez nem járult hozzá. Érdekes, hogy egy 1956 augusztus végi tanácsülésen a már sokszor pellengérre állított ügyvezető, Salamon Sándor és a tanács többi tagja, valamint a tanácsülésen jelenlévő üdülővendégek között – személyeskedéstől sem mentes – vita alakult ki a katasztrofális ellátási viszonyok miatt. A helyzet alapvetően még évek multán sem változott, a hiánygazdaság továbbra is kellemetlen meglepetésekkel szolgált, különösen az üdülővendégek számára.

A háborús évek és az azt követő nehéz gazdasági helyzet nem kedvezett az idegenforgalomnak. Az 1950-es években a kommunista rendszer egy egészen más rendszerű üdültetést honosított meg. Az évtized elején a nagyobb villákat államosították és szakszervezeti, vállalati üdülőkké alakították át őket. Így lett példának okáért a Reznik villa a Szombathelyi Pamutipari Vállalaté, vagy Zilahy Kiss Jenő nyaralója a Magyar Kereskedelmi Kamaráé, Dr Eöry Szabó Jenő háza pedig a Tatabányai Szénbányák Vállalaté.

Már az ötvenes években, idényjelleggel-a turizmus fontosságára tekintettel- üdülőhelyi előadói állást szerveztek a tanácsi apatátuson belül. A szervezett üdültetésen kívül jelenlévő vendégek a fizetővendég-szolgálathoz tartozó magánházakban találtak szállást, de már az ötvenes években akkora volt az igény a szálláshelyek iránt, hogy többen-nagyobb jövedelem reményében- nem csatlakoztak ehhez a hálózathoz, hanem teljesen privát módon, következésképpen adómentesen árulták a szobákat. Egy 1956-ban készült kimutatás szerint a – hivatalos fizetővendég-szolgálat keretében 24 szoba, 66 ággyal állt a pihenni vágyók rendelkezésére. Az 1945 után kiépülő új rendszer sajátos változásokat eredményezett a villasor eddig kasztszerűen elzárkózó társadalma és a helyi parasztemberek kapcsolatában.

A villa tulajdonosok közül Pestről kibombázottaknak vagy később kitelepítetteknek állandó lakhelyükké vált a hajdani nyaraló. Házukat sokszor másokkal kellett megosztani, ráadásul helyben vagy közelben munkát kellett vállalniuk, hiszen a közveszélyes munkakerülést szigorúan bűntették. Mint mindig, most is volt, aki be tudott épülni e kényszerű közeledés kapcsán a falu társadalmába, -mint például Széchenyi Zsigmond, híres Afrika kutató,- de olyan is akadt, aki nem tudta megemészteni a változásokat. A villasori, városból érkező nyaralóvendégek helyieket lenéző, lekicsinylő viselkedése mindig vegyes érzelmeket keltett a falusi lakosokban. (Ez sok fusztrációt megmagyaráz!-szerk.)

A vendégfogadásra még az ötvenes években i s sokszor csak a gazdasági kényszer vitte rá az embereket, azt közömbösen, csak a hasznot lesve végezték, mellékes dolognak tartva az egészet. A városi és a falusi ember között az ismeretlenségből és a rossz előítéletekből fakadó ellentét feloldódása még évtizedek múltán sem történt meg teljesen.

Nemcsak a magánzók, hanem a falu is szép hasznot húzott az üdülőkből a napi 2 Ft-os üdülőhelyi díj révén. Ez az összeg 1957-ben 26 000 Ft-ot tett ki, melyből megoldották Alsó-Csetény villamosítását. A strandfürdőből származó bevételek (1957: 9000 Ft) is rendre meghaladták a tervezett mértéket. Az ötvenes évek végétől szinte minden évben tettek valamit a faluba-sokszor társadalmi munka keretében- az új üdülőhelyi jelleg erősítése érdekében. 1957-ben például tíz új kabin, a park kavicsozása, parti büfé előtti térrész feltöltése, 2 db új csónak beszerzése jelentette a fejlődést. 1960-ban már 6 bolt és 6 vendéglátóhely szolgálta a helyi lakosokat és vendégeket, köztük a megelőző évben átadott új, áruháznak titulált vegyesbolt is.  Ugyancsak 1959 nyarán adták át az ifjúságnak a sátortábort, amelynek kiépítése 202 000 Ft-ba került.

Folyt. köv.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük